• BITO-Lagertechnik

    alapítva: 1845

Görgetés

A régiót szerető globális szereplő

A BITO-Lagertechnik Bittmann GmbH – melynek neve egyet jelent az innovatív raktártechnikával, és amely egyike azon kevés vállalatoknak, melyek a termékek teljes skáláját kínálják ügyfeleiknek – állvány-, tárolóláda-, komissiózó- és szállítórendszereket fejleszt ki és gyárt valamennyi iparág számára.

Nemzetközi szinten működő ipari vállalat vagyunk, mely időközben már több mint 70 000 ügyféllel rendelkezik és Európa egyik piacvezető vállalata.

Német minőségű raktártechnika: hagyományokkal rendelkező, közepes méretű családi vállalatként világszerte tevékenykedünk, mégis nagyon ragaszkodunk gyökereinkhez. Az 1845-ben történt megalapításunk óta vállalatunk székhelye, az ügyvezetéssel, a fejlesztéssel és a gyártással együtt abban a régióban horgonyozik, ahol eredetileg megalapult.

Vállalat profil

A BITO név a „Bittmann Obernstein” szóból ered, mert vállalatunkat e helységben alapította meg 1845-ben a Bittmann család. Időközben már több mint 1000 dolgozót foglalkoztatunk. 1991-ben az egyre növekvő vállalat helyhiány miatt a szomszédos Meisenheimba költözött, 2000-ben pedig további gyárüzemet létesített a közelben található Lautereckenben.

Üzemünk területe jelenleg több mint 140 000 négyzetméter nagyságú. Szakértők vagyunk a tárolólétesítmények és komissiózórendszerek területén, és versenytársaink sorából magas minőségi követelményeink, valamint az ügyfeleink és a nekik megfelelő iparágak igényeihez való teljes mértékű igazodás révén emelkedünk ki.

A BITO egyike azon kevés vállalatoknak, melyek az intralogisztika területén a raktártechnikai berendezések teljes skáláját kínálják ügyfeleiknek. Vállalatunk a raktártechnikai elemek teljes skáláját kínálja a katalógusokban kínált termékektől a nagyszabású megoldásokig. A műhelyek és üzemek berendezésére alkalmas polcos állványrendszerektől egészen az intralogisztikai létesítmények kompakt raklapos állványáig. A kisméretű betekintőablakos dobozoktól a nagyméretű tároló- és szállítókonténerig.

  • Központi ügyvezetés és állványrendszerek gyártása Meisenheimban

    A meisenheimi telephely egyúttal központi ügyvezetésünk székhelye is. Ezenkívül itt található meg az összes BITO állványrendszer gyártóüzeme is. A gyártás a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával történik. Gyártóberendezéseink nagyfokú automatizáltsága méretpontos termékgyártást és folyamatosan magas minőséget tesznek lehetővé.

  • Tárolórendszerek gyártása Lautereckenben

    A BITO tárolóládák lautereckeni gyártóüzemünkben készülnek. Műanyag ládáink az iparág legkorszerűbb megoldásai közé tartoznak. Ezek gyártása nagy teljesítményű és ultramodern fröccsöntő gépekkel történik. A gyár termékfejlesztő központjában a ládák az ügyfelek igényeinek megfelelően testre szabhatók.

A BITO számokban kifejezve

2 millió euró

törzstőke

303 millió euró

forgalom a csoporton belül (2021-ös adat)

több mint 1000 alkalmazott

a BITO-csoporton belül

Üzletágaink

Ügyfeleink igényeiből kiindulva három üzletágat hoztunk létre a BITO-nál:

A BITO Direct a következő három értékesítési csatornát foglalja magába: a webshop, a katalógusok, valamint a telefonos tanácsadás. Az ügyfelek gyorsan rendelkezésre álló árucikkek széles portfóliójából válogathatnak, így a kisebb tárolórendszerek megrendelését és az utánrendeléseket saját maguk is intézhetik.

A BITO Solutions üzletág esetében a hangsúly a megoldás-orientált tanácsadásra helyeződik. Jellemzően olyan ügyfelek tartoznak ebbe a szegmensbe, akik közepes és nagy raktártechnikai projekteket szeretnének megvalósítani. A BITO szaktanácsadói kimennek az ügyfél raktárába, a helyszínre, és a kapcsolattartó személyekkel közösen testre szabott rendszermegoldásokat terveznek meg, hogy a speciális követelményeket optimálisan ki lehessen elégíteni.

A harmadik, BITO Engineering üzletágban a rendszerintegrátorokkal és fővállalkozókkal való szoros együttműködésen van a hangsúly. Ebben a szegmensben a BITO a megbízható partner az automatizált megoldások alapját képező statikus tárolószerkezetek területén. Ennek során a BITO fontosnak tartja a hosszú távú, intenzív ügyfélkapcsolatok kialakítását, melyekbe a különleges egyedi megoldások megvalósítása és a közös új fejlesztések is beletartoznak.