Vissza

Az intelligens, kíméletes raklapmozgatás igénye

A Miavit takarmánygyártó vállalat a BITO PROflow active görgős-raklapos utántöltő állványaira támaszkodik.

28.06.2017

A Miavit takarmánygyártó vállalat fő telephelyén, az Oldenburg melletti Essenben új elosztó központot létesített. Ezzel a vállalat azt szeretné elérni, hogy a lehető leggyorsabban, de mindenek előtt hibák nélkül az ügyfelek rendelkezésére tudja bocsátani az árukat. A BITO Lagertechnik ehhez PROflow active típusú görgős-raklapos utántöltő állványt szállított. Ami különleges: A szokványos fékezőgörgők helyett intelligens, motorral meghajtott görgők segítenek a raklapoknak az elindulásban, illetve fékezik le azokat autonóm módon a csatornában. Így az érzékeny áruk magas rendelkezésre állása is adott. És mivel az utántöltő szintek lejtése a fele a szokványos lejtésnek, több raklap tárolható rajtuk. Ezzel a megoldással a Miavit több százezer eurót takarított meg.

A sík alsó-szászországi terület közepén, a Cloppenburg járásban található, 8 000 lakosú, nyugodt Essen községben az országút jobb és bal oldalán, egymástól 500 méterre egyik gazdaság a másikat éri. A téglából készült lakóházak mellett nagy, lapos csarnokok állnak, amelyekben a gazdák sertést, marhát, csirkét vagy pulykát tartanak. A vidék meghatározó jellemzője a takarmány-előállítás. Ezért az állatok jólléte rendkívüli jelentőségű – és már hosszú ideje.

Az állatok jólléte Dr. Hans Niemeyer állatorvos számára is központi kérdés volt, amikor a múlt század közepén praxisában a takarmányozásra szakosodott. Tette mindezt a következő mottóhoz híven: „Gyógyszeres kezelés helyett megelőzés”. Hamarosan megalapította vállalatát: a Miavitet. A vállalat nevét a „minerál”-, azaz ásványi anyagok, az aminosavak és a vitaminok rövidítései adják. A kis cég sikeres és növekszik. Az 1960-as évek közepén már a német piac vezető vállalatai közé tartozott a takarmányok gyártása területén. Ma a vállalat nemcsak tabletta-, por- vagy folyékony formájú takarmányt, hanem táplálékkiegészítőket, előkeverékeket, speciális takarmányokat és állateledeleket is gyárt. A sikerrel együtt az export is növekszik. Idő közben a forgalom mintegy felét már ez teszi ki. „Áruink innen, az esseni telephelyről a világ számos pontján található ügyfélhez jutnak el” – mondja Alexander Schröer, a Miavit műszaki részlegének vezetője. Ám az idő múlásával a 360 dolgozót foglalkoztató családi vállalat a meglévő elosztó központ miatt elérte saját korlátait.

Manuális helyett automatizált

„Több gyártóüzemünk van itt” – fejti ki Alexander Schröer. „Eddig a dolgozók többé-kevésbé manuálisan bocsátották az ügyfelek rendelkezésére az árut.” És pontosan ez volt a probléma. Mivel ennek során újra és újra hibák csúsztak be. Mindezek mellett: miután a targoncák felrakodták a raklapokat, hirtelen nagyon szűkössé vált a hely a régi csarnokban. Ezért a vállalat vezetése úgy döntött, új logisztikai központot épít a telephelyen. „Különösen a különböző üzemekből származó, premixeknek is nevezett előkeverékeket szerettük volna egybegyűjteni, és az ügyfelek számára a lehető leghamarabb összeállítani – méghozzá hibák nélkül” – mondja a műszaki részleg vezetője.

A Miavit megtekintette a különböző szolgáltatók megoldásait, majd a BITO Lagertechnik mellett döntött. Stephan Klotzke, a BITO brémai térségért felelős területi értékesítési vezetője néhány évvel korábban már tartott tanácsadást a takarmánygyártó vállalatnak. Akkoriban a Miavit a raktártechnika területén teljes körű megoldásokat kínáló vállalat szűkfolyosós állványát telepítette. Az új projekt azonban eggyel nagyobb volt: számos különböző, eltérő göngyölegekkel megrakodott raklaptípust kellett zökkenőmentesen szállítani. „Csak a zsákok esetében is különböző térfogatsűrűségek léteznek a megfelelőtől a lazáig” – ismerteti a sokféleséget Alexander Schröer. „Már a Miavit ügyvezető igazgatójával, Lukas Middendorffal folytatott első közös megbeszélések során gyorsan kiderült, hogy ezen az alkalmazási területen csak a görgős-raklapos utántöltő állvány használata lehet megfelelő” – emlékszik vissza Stephan Klotzke.

A görgős-raklapos utántöltő állványok esetében a kihívás a következő: A csatornában a raklapok a görgős szállítópályák lejtése miatt egymásnak ütköznek. Az érzékeny vagy értékesebb termékek megsérülhetnek, különösen akkor, ha az áru túlnyúlik a raklapon. „Azt is nagyon fontos szem előtt tartani, hogy részben veszélyes árukkal dolgozunk. Ezért az állványrendszer bizonyos magassága felett rendkívüli előírásoknak kell megfelelnünk, például drága sprinklerrendszert kell telepítenünk” – mondja Alexander Schröer.

PROflow active: minden raklap kontrollálva

A BITO ideális megoldásként a PROflow active görgős-raklapos utántöltő állványt mutatta be a felelős személyeknek. Ami különleges ebben a jövőbe mutató rendszerben: „A szokásostól eltérően nemcsak a nehézségi erőt használja ahhoz, hogy a raklapokat a feltöltési oldalról a kigyűjtési oldalra szállítsa a szállítópályán, hanem a görgők elektromos meghajtását is” – magyarázza el Alexander Lang, a BITO termékmenedzsere. Ehhez minden raklaptároló helyet úgynevezett aktív görgővel látnak el. Ezek az intelligens görgők segítenek a raklapnak az elindulásban, illetve fékezik le azt a csatornában. A PROflow active állványban használt hajtások képesek arra, hogy a raklapokat egymástól megfelelő távolságban vezessék végig a szállítópályán. Ily módon a raklapok nem érintkeznek egymással. „Ezenkívül így a csatorna lejtését is a piacon szokványos négy százalékról, két százalékra csökkenthetjük” – mondja Alexander Lang. Ezzel az utántöltős állványok még több helyet takarítanak meg. Mivel a kisebb lejtés révén gyakran egy további tárolási szint is kialakítható. A BITO képes volt háromszintes raktárt építeni a Miavit számára, melynek magassága mindössze 7,50 méter. Mivel nincs szükség sprinklerrendszerre, és az utántöltő szintek lejtése a szokványos lejtés fele, a vállalat ezzel a befektetéssel több százezer euró takarít meg.

További előnyt jelent még: A meghajtott görgők a teher súlyától függetlenül állandó sebességgel szállítják a tárolóeszközöket a csatornán keresztül. Így mind a könnyű, mind az akár 1 500 kilogramm súlyú, nehéz raklapok is tárolhatók ugyanabban a csatornában. „Ennek az innovációnak köszönhetően az ügyfél sokkal rugalmasabban tudja tárolni az árukat az állványokon” – számol be a BITO termékmenedzsere.

Gyorsabb átfutás

Alexander Schröer rápillant a 30 sorból álló, háromszintes utántöltős állványrendszerre. „A teljes blokk egyetlen közbenső folyosó nélkül működik. Ez is jelentős helymegtakarítást jelent” – hangsúlyozza. Amikor a teherautók meghozzák a gyárakból az árut, egy targonca felveszi azokat a váltóhídnál, majd ráhelyezi az anyagmozgató berendezésre. A rendszer beolvassa a nyomtatott vonalkódot, valamint ellenőrzi a raklap súlyát és állapotát. Az anyagmozgató berendezés a feltöltési oldalon az állványkiszolgáló berendezéshez szállítja az árut. A kiszolgáló az állvány hátoldalán teljesen automatikusan betárolja a raklapot a csatornába. Onnan a raklapok egymás után a kigyűjtési oldalra gördülnek. És mivel minden raklaptároló hely saját meghajtó görgővel van ellátva, ez teljesen kontrolláltan történik.

A kigyűjtési oldalon a targonca felveszi a raklapot. Ennek során a PROflow active tíz másodpercig késlelteti a következő raklap utántöltését. Így a dolgozó a targoncával biztonságosan kiveheti a raklapot. „Ez a korábbinál sokkal gyorsabb átfutást és időben pontosabb termelést tesz lehetővé” – örvendezik Alexander Schröer. Ily módon a Miavitnál körülbelül 500 raklap halad át az új logisztikai központon naponta. „Már néhány hónappal az üzembe helyezés után a kihasználtsági arány 85 százalékos volt” – mondja a Miavit műszaki részlegének vezetője.

BITO PR kapcsolat:

Kata Majnek

BITO - Raktártechnika Kft.

Könyves Kálmán körút 12-14.

1097 Budapest

+ (36) 1 421 5385info@bito.hu