Fenntarthatóság és üvegházhatású gázok protokollja
A fenntartható üzleti gyakorlatok egyre fontosabbá válnak a vállalatok számára, mivel egyre inkább versenyelőnnyé válnak, és az ügyfelek ma már a fenntarthatóságot követelik meg a vállalkozásoktól. Egyre több vállalat ismeri fel, hogy a fenntarthatóság nem csupán a kockázatkezelésről szól, hanem új lehetőségeket nyit a nyereséges versenyelőny megteremtésére a társadalmi, környezeti és etikai szférában (1). Ahhoz, hogy vállalati szinten pragmatikus és hatékony fenntartható éghajlatvédelmi stratégiát lehessen működtetni, fel kell ismerni a különböző kibocsátási forrásokat, és pontos módszereket kell alkalmazni azok kiszámítására. Végül is csak azt lehet kezelni, amit fel lehet ismerni és számszerűsíteni lehet (2). A vállalati szénlábnyom (CCF) a vállalat üzleti tevékenységeiből közvetlenül vagy közvetve származó üvegházhatású gázok (beleértve a CO₂-kibocsátást is) teljes mennyiségét írja le. A CCF rögzítésekor és kiszámításakor gyűjtött adatok alapján egyéni üvegházhatásúgáz-csökkentési célokat lehet kitűzni a fenntarthatóság és a környezetvédelem érdekében.
Az üvegházhatású gázok és felmelegedési potenciáljuk
Az üvegházhatású gázok, mint a szén-dioxid (CO₂), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) vannak a legnagyobb hatással az éghajlatváltozásra és a környezetre. A vállalat értéklánca mentén keletkező különböző üvegházhatású gázokat CO2-egyenértékben (CO2-e tonnában) rögzítik. Az üvegházhatású gázok éghajlatra gyakorolt hatása vagy a CO2-e globális felmelegedési potenciálja nagyon eltérő. Egy kémiai vegyület globális felmelegedési potenciálja az üvegházhatáshoz való relatív hozzájárulását méri, azaz a Föld légkörének egy bizonyos időszak alatt jelentkező átlagos felmelegedési hatását. Bár a metán csak körülbelül tíz évig marad a légkörben, felmelegítő hatása (száz év alatt) 28-szor nagyobb, mint a CO2-é (tartózkodási idő 1000 év). A dinitrogén-oxid (tartózkodási idő 120 év) 273-szor erősebb felmelegítő hatással rendelkezik, mint a CO2.
GHG protokoll és Scope 1-3
Az üvegházhatású gázokról szóló jegyzőkönyv (ÜHG) az üvegházhatású gázok elszámolásának legszélesebb körben használt nemzetközi szabványa. Ez képezi az alapját számos más szabványnak, például az ISO 14064-nek (üvegházhatású gázok elszámolása és ellenőrzése), és az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyvre és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedésekről és célokról szóló megállapodásra vezethető vissza. A szabványt 1998-ban a World Resources Institute és a World Business Council for Sustainable Development közös kezdeményezésére hozták létre. Az üvegházhatású gázok kibocsátását az üvegházhatású gázok jegyzőkönyve három csoportra (Scope 1-3) osztja. Az 1. hatókörbe tartoznak a saját kibocsátások, például a vállalat tulajdonában lévő járművekből származó kibocsátások, valamint a diffúz kibocsátások, például a gázszivárgások. A 2. hatókör a vásárolt villamos energia, gőz, fűtés és hűtés előállításából származó közvetett kibocsátásokat foglalja magában. A 3. hatókörbe tartozik minden egyéb közvetett kibocsátás (az adatszolgáltató vállalat saját tevékenységeinek eredményeként), amely az adatszolgáltató vállalat értéklánca mentén keletkezik. A 3. hatókörbe tartoznak a vásárolt árukból és szolgáltatásokból, üzleti utazásokból, hulladékártalmatlanításból, beruházásokból, engedélyezésből stb. származó kibocsátások.
Melyek az üvegházhatású gázokról szóló protokoll követelményei?
Az üvegházhatásúgáz-kibocsátási jegyzőkönyv szerint az összes Scope 1 és Scope 2 kibocsátást figyelembe kell venni. A 3. hatókörbe tartozó kibocsátásokat nem kell elszámolni. Bár az elszámolás nem kötelező, a holisztikus és fenntartható klímavédelem szempontjából nagy jelentőséggel bír. Az érintett szereplők és folyamatok nagy száma miatt a 3. hatókör elszámolása nagyon összetett és időigényes lehet. Célszerű lehet egy fenntarthatósági, környezetvédelmi és hatókörrel foglalkozó szakértő bevonása.
ISO 14064 az üvegházhatású gázok elszámolásáról és tanúsításáról
A DIN EN ISO 14064 háromrészes szabványsorozat, amely az üvegházhatású gázokról szóló jegyzőkönyvön alapul, a fenntarthatóság területén az üvegházhatású gázok kibocsátásának nyilvántartására és kiegyensúlyozására szolgál (3). Ezt a szabványt használják a vállalatok tanúsításához is. A tanúsítás azonban nem kötelező, de a versenyképesség javulásához vezethet. A vállalatok az ISO 14064 szabvány szerinti fenntartható energiagazdálkodási rendszerük tanúsítását például a TÜV Rheinland, a TÜV Nord és Süd vagy a KPMG Cert GmbH végezheti el. A szabványsorozat célja az üvegházhatású gázok egyértelmű meghatározása, a vállalatok és szervezetek segítése a kibocsátások csökkentésében, az átláthatóság megteremtése és az innováció ösztönzése. Az ISO 14064 szabvány 1. része az üvegházhatású gázok elszámolásának alapjául és szabványaként szolgál egy vállalat vagy fenntartható szervezet számára. A vállalati szénlábnyom (CCF) létrehozásához vezet, és foglalkozik az üvegházhatású gázok csökkentésére irányuló intézkedésekkel is. A szabványsorozat keretében egy úgynevezett számszerűsítési megközelítést kell meghatározni. Ez leírja, hogy az üvegházhatású gázok egyes kibocsátásait hogyan kell rögzíteni, feldolgozni és dokumentálni. A szabvány 2. része a projektszintre vonatkozik, és ott az üvegházhatású gázok meghatározására, nyomon követésére, csökkentésére és dokumentálására szolgál. Az üvegházhatású gázokra vonatkozó nyilatkozatok érvényesítésével és hitelesítésével a szabvány 3. része foglalkozik. Még ha nem is szükséges a jogi tanúsítás, akkor is ökológiai szabványnak kell lennie.